Mágia

Mindenki – még a legmaterialistább emberek is – tudják és elismerik, hogy vannak világunkban olyan energiák, amiket nem látunk, de léteznek. Ebből a legegyszerűbb a gravitáció. A gravitációt a legtöbb ember elismeri.

Akik kicsit tovább gondolják, rájönnek, hogy számtalan olyan esetről hallottak már, amit tudományosan nem sikerült még megmagyarázni, viszont megtörténtük bizonyítható. Legegyszerűbb példa a szerencse. Van, aki minden héten vesz lottószelvényt, és alig-alig nyer valamit néha, és vannak a szerencsések, akik ritkán vesznek, mégis nagyobb nyereményeket zsebelhetnek be.

A mágia a láthatatlan és megfoghatatlan energiákkal dolgozik. A mágus vagy a boszorkány, az energiákat mozgatja, azok segítségével hajt végre változást a fizikai síkon. Az eredmény mértéke minden esetben függ attól is, hogy az ügyfél mit tesz meg azért, hogy az élete megváltozzon. Ha pl. lottóötös varázslatot hajtok végre (nincs ilyen 😊), de az illető nem vesz lottószelvényt, akkor mindketten csalódottak leszünk, hiszen a varázslat nem működött. Több helyen jött szembe velem ilyen „elvárás”, hogy miért nem dolgoznak a mágiával foglalkozók sikerdíjas konstrukcióban. Hát ezért sem és ezért nincs garancia sem! 😊Van, aki a kisujját sem mozdítja a saját sikere érdekében, kizárólag másoktól várja a megoldást, nekik a mágia sem fog számottevően változtatni az életükön. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen személyek magát a sikert is máshova definiálják. Maradva a nem létező lottóötös varázslatnál, ha sikerülne – mert mondjuk valaki megveszi helyette a szelvényt – és azon a héten 800 millió Ft a főnyeremény, akkor az ilyen ember azt fogja látni, hogy bezzeg, fél éve még 4 milliárd volt, és ő csak 800 millió Ft-ot nyert.

Ha tehát sikerdíjas, vagy – ez utóbbi igen gyakori – garanciális mágia szolgáltatás hirdetésével találkozol, tudd, hogy az illetőnek fogalma sincs a mágia működéséről. (Ez egyébként a leggyakoribb szélhámos jelző, az ilyen szolgáltatókat soha nem fogod tudni utolérni, erre sajnos számtalan példát tudok mondani, akik végül engem kerestek meg.)

És akkor nem beszéltünk még a karmáról, hiszen – maradva a lottós példánál – ha pl. az illetőnek van egy karmikus szegénységi fogadalma, akkor – kitartó munkával és hihetetlen erőfeszítéssel – el lehetne érni a nyereményt, de valahogyan el fogja veszíteni azt, hiszen ellenkezik a karmájával. (Szélsőséges esetben az életét is elvesztheti az, aki teljesen szembemegy a karmájával.)

A mágiának minden esetben ára van. Ha nem az azt készítőnek fizeted meg a számlát, akkor az Univerzumnak fogod, és hidd el, nem jársz vele jobban, mert az Univerzum nem pár 10 000 Ft-ban gondolkodik. Le tud teljesen nullázni anyagilag, elveheti az egészségedet, a szeretteidet, az otthonodat, munkádat, stb., rendkívül kreatív tud lenni.

A mágia nem játék, nem vicc, ezért soha ne próbálkozz az interneten található szertartásokkal, technikákkal, mert azok csak a mágia egy részét árulják el – amik egyébként sok esetben tényleg működnek – de nem tudod azok árát, és egy nem megfelelően végrehajott technika következményeit nem fogod tudni elhárítani. Ez két külön dolog, amik egyesével is nagy problémát tudnak okozni.

És végül: a mágia tanulható. Minden ember el tud jutni egy bizonyos szintig a mágia útján. Az alapvető technikák nem igényelnek különösebb képességeket, csak kitartó, szorgalmas tanulást és legfőképen gyakorlást. Itt több 1 000 óra gyakorlásról beszélünk, amivel nagyjából közepes szintre lehet eljutni! Persze itt is vannak „szerencsések”, akik valamilyen képességgel rendelkezve születnek – ennek semmi köze a szerencséhez, annál több a karmához -, nekik ugyanúgy kitartóan és szorgalmasan kell tanulni és gyakorolni, a különbség az, hogy meddig jutnak el a mágia útján. Ha valaki a képességeire hivatkozva nem teszi bele a szükséges gyakorlást, az sajnos nem fog messzebb jutni, mint az, aki „átlagos” képességekkel szorgalmasan gyakorol.

Ha tehát megkérsz/megbízol valakit, hogy végezzen el neked valamit, akkor nem azt az 5 gyertyát fizeted meg, amit meggyújt – adott esetben -, hanem az idejét, tudását, azt az energiát is, amit beletett abba, hogy az adott mágiát megfelelően megtanulja és most végrehajthassa, valamint az életedben bekövetkező változást.

Azt, hogy ő már kialakított egy kapcsolatot az Univerzum felé, tehát az általa elvégzett technika hatásosabb lesz. A mágia nagy része nem látható, nem a gyertyákról és füstölőkről szól, ezek csak eszközök, amik segíthetik a folyamatot, de a mágus hajtja végre a dolgokat, aki azokat használja (vagy nem).

Mahlwyk
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.