Rontás/átok
Bevizsgálás/levétel
Ha jelentkezel a mágia konzultációra, mire felvesszük a kapcsolatot, addigra megvizsgálom, hogy van-e rajtad rontás/átok. (Minden mágia szolgáltatást megelőzően.)
Ha találok valamit, akkor elmondom.
Rontás/átok levételét általában javasolni szoktam, hogy maga az egyén végezze el saját magának. Ehhez meg szoktam adni a lehetséges technikákat (a konzultáció keretében, azaz nem kerül további díj felszámításra.) Ha kéred, természetesen leveszem én (már nem ingyenesen.) A különbség a két dolog között az, hogy amit magadért teszel, az mindig előnyösebb, bár lassabb. Továbbá természetesen van olyan, amit már nem tudsz segítség nélkül eltávolítani.
Mostanában nagyon gyakran találkozom „profi” átokkal, illetve megszállókkal. Utóbbi elnevezést én nem csak szellemekre – ezek nem gyakoriak – használom, hanem képzett mágiához értő személyek által készített, ártó szándékú lényekre, akik valakihez kötődve okoznak bajt. (pl. elementár). Ezek száma az utóbbi időben látványosan nő, nem tudom, ki foglalkozik ezzel, de láthatóan nagyon szapora.
Szintén gyakori – viszonylag – a generációs és a karmikus átok.
Előbbi egy családon belül „öröklődő” átok, utóbbi az egyén „lelkén” van, azaz leszületéseivel hozza magával. A generációs átok elvétele egy rendkívül erős szertartással történik.
A karmikus átok minden esetben valami nagy hatalmú lény által, jellemzően büntetésből készített átok. Alapvetően ritkának gondoltam, mégis többször találkoztam vele az elmúlt időszakban. A karmikus átok „levétele” trükkös, nem is igazán levétel. Ebben az esetben meg kell keresnem azt a helyzetet, amiben az átok született (pl. amivel találkoztam, az illető egy korábbi életében egy nagy hatalmú mágusnál volt tanuló, de ellopta a mestere tudását. Egy másik esetben egy felemelkedett mesterrel beszélt egy illető hihetetlen tiszteletlenséggel. Harmadik esetben pedig a középkorban egy csecsemő meggyilkolásával okozott az illető nagyon nagy kárt az Univerzum energia áramlásának.) Ha megtaláltuk az okot, akkor megvizsgálom, hogy az illető a „bűnért” mennyit „vezekelt” eddig, illetve a felettes énjével beszélve, megkérdezem, hogy megfelelően megbánta-e a tettét, illetve megtanulta-e a leckét. (A karmikus átok minden esetben tanító jellegű.) Ha úgy találjuk, hogy van esély, akkor egy kiengesztelő szertartással megpróbáljuk az átkot készítőt meggyőzni, hogy szüntesse azt meg. Ez eddig két esetben járt sikerrel, tehát nem 100 %-kos a siker, sajnos. Karmikus átkot csak az azt készítő vehet le, de meg lehet próbálni nála a levétel elérését.
Készítés
Nem jellemző 😊
Nem azért, mert nem tudok, hanem mert egy adott probléma a legtöbb esetben máshogy is orvosolható. Egy hatásos átok rendkívül sok energiába – ezáltal neked pénzbe – kerül. Amit átokkal meg lehet oldani, azt többnyire máshogy is.